Konverzió-többszörözés weboldal optimalizálással

Szerző: Somlóvári Attila | Google Ads Blog | 2021-11-03

Ügyfelünk évek óta együtt dolgozott ügynökségünkkel és habár igazán minőségi szemészeti szolgáltatást kínál(t), volt egy óriási akadálya a sikeres kampányoknak: a weboldal nagyjából úgy nézett ki, mint egy 12 éves kislány összeollózott blogja a korai 2000-es évekből. A honlap felosztása teljesen hasraütés-szerű volt, a vakító neon kék háttér az egész oldalt uralta, a képeken szabad szemmel megszámlálhatóak voltak a pixelek – egyszóval a “felhasználói élmény” hiányzott a korábbi webfejlesztő szótárából. Ezen felül konverziós pont sem volt, az egész weboldalon nem sikerült egy egyértelmű call to action-t a hozzá tartozó űrlappal elhelyezni. Helyette a láblécben volt elrejtve egy kis űrlap, amire kattintva egyesével kellett kitörölni az előre beírt “Név”, “E-mail cím”, és “Üzenet” szövegeket a megfelelő mezőkből.

Mindennek okán a kampányok optimalizálása mellett az együttműködés fontos része volt a rendszeres fohászkodás is, hogy az oldallátogatók vegyék észre a láblécet, és legyen türelmük kitölteni az adataikat, azaz konvertálni. (Kitartó ember lehetett a talpán az a látogató, aki be tudott jelentkezni a szolgáltatásra!) Hiába kértünk módosításokat, ebben nem sikerült egyről a kettőre jutnia megbízónknak. Elmondhatjuk, hogy mindig is jó kapcsolatot ápoltunk az ügyfelünkkel és teljes mértékben tudtuk támogatni a vállalkozását, valamint ő is elégedett volt az eredményekkel, ezért folytattuk az együttműködést a kampánykezelő szakértelmünk legjavával. Elvégre hogy is mondják, a jó PPC szakértő miből is képes várat építeni..? 🙂

Teltek múltak az évek és nagy meglepetésünkre, mikor sokadjára kértük, hogy fontolja meg egy profi fejlesztő megbízását és egy vadonatúj weboldal építését, nemcsak nyitottnak bizonyult a javaslatra, hanem már ötlete is volt, hogy kit fog megkeresni a feladattal! Juhu! Azonnal lendületbe jöttünk mi is, és összeállítottunk egy hosszas javaslat-csomagot az új weboldal felépítéséhez. El is indult a közös munka, és pár hét alatt a fejlesztő elkészült az új honlappal. Megjegyzés: Nem emlékszem, mikor érzékenyültem el utoljára egy szépen elhelyezett kapcsolatfelvételi űrlap és call-to-action láttán, de ez a momentum bevéste magát a karrierem történelemkönyvébe. 🙂

Az eredmény azonnal érezhető volt, és az elmúlt hónapok távlatában rendkívül látványos változások történtek a fiókban!

Az alábbiakban a rég weboldal teljesítményét hasonlítjuk össze az új és ergonóm webhely eredményeivel.

A kampányok régi eredményei weboldal váltás előtt:

Google Ads kampány régi eredményei
Google Ads kampány új eredményei

A kampányok új eredményei a felhasználóbarát weboldallal:

A megjelenítések és kattintások száma, valamint a CTR nem mutat nagy változást (a büdzsé változatlan maradt, valamint a hirdetéseink minőségét változatlanul magas színvonalon tartjuk), viszont a lényeg:

Google Ads eredmények változása

A konverziók száma 1727%-kal növekedett, míg a konverziós költség 94%-kal csökkent!

A weboldal megújítás előtt általában 3-8 konverzió jött be egy hónapban, amelyek kb. 15-30.000 Ft-ba kerültek, míg az elmúlt hónapokban rendszeresen 50 feletti konverziót hozunk, nagyjából 1800 Ft-os konverziós költségen.

Az elmúlt egy év konverzió és konverziós költség ollója látványosan szemlélteti a változást:

Nem győzzük hangsúlyozni a régi és új ügyfeleinknek egyaránt, hogy mennyire fontos az átlátható, felhasználóbarát weboldal, amely egyértelműen vezeti a látogatót a landoló oldaltól egészen a konverzió teljesítéséig.

Amennyiben nem csak szűk látókörű kampánykezelést szeretnél, hanem holisztikus áttekintést és tanácsokat a valóban eredményes hirdetésekhez, keress meg bennünket és kérj árajánlatot!

A szerzőről

Somlóvári Attila

Ügynökségünk vezető, stratégiai tanácsadója, sok éven keresztül több milliárd forint Google Ads költést kezelt már. Kiemelten vesz részt valamennyi nagyobb költségvetésű kampányunk tervezésében és kialakításában. Személyes ambíciói közé tartozik ügyfeleink és az új generáció oktatása is, így vállalati tréningektől az egyetemi oktatásig (Budapesti Corvinus Egyetem) aktívan kiveszi a részét a szakmai edukációból.