Somlóvári Attila

Alapító, Minősített Google AdWords szakértő
Somlóvári Attila Minősített Google AdWords szakértő

Szakmai pályafutását 2004-ben kezdte az Informatikai és Hírközlési Minisztérium leányvállalatánál. 2007-től részben a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. pénzügyi programmenedzsere volt, ahol Európai Uniós pályázatok, beruházások szakmai és pénzügyi felügyeletét látta el. A Mag Zrt.-nél töltött idő alatt több száz projekt (KKV & Önkormányzati) sikeres megvalósításában vett részt.
Ezzel párhuzamosan 2004 óta foglalkozik aktívan AdWords hirdetések kezelésével. Ő ügynökségünk vezető tanácsadója, mára több mint 2 milliárd forint AdWords költést tudhat magáénak. Kiemelten vesz részt valamennyi nagyobb költségvetésű kampányunk tervezésében és kialakításában. Személyes ambíciói közé tartozik ügyfeleink edukációja is, így vállalati tréningeiket is ő tartja. Rendszeresen publikál a Nagyker Trendek marketingmagazinban és blogunkon is. Előszeretettel hívják előadónak konferenciákra, amelyeknek sajnos nem minden esetben tud eleget tenni, hiszen ügyfeleink megtérülő kampányaival történő foglalkozás a legfontosabb számára.

A magánéletben két fő hobby áldozata: Horgászat, borászat, már amikor ideje és ügyfelei engedeik :)

Klikk ide, ha szeretnéd, hogy mi kezeljük az AdWords-öd!